Temetőmaraton

ööö. Elfelejtettem, amit akartam.

Amúgy ez a halottak napja nagyon érdekes dolog.
Mindig kimentünk meglátogatni mindenkit, de csak a mamámat ismertem, akit nagyon szerettem mindig, de valahogy mégis tehernek tűnt az egész (kivéve a mama), most pedig már ott van mindenki. Jó, azért annyira nem mindenki, szóval anya meg apa nem és ennek nagyon örülök, de ha arra gondolok, hogy egyszer ők is ott kötnek ki, kiráz a hideg.
Azt nem tudom hogy viselném el ép ésszel.
Minden nagyszülő és a Lajos bácsi is.

Most már valahogy nekem is fontos lett ellátogatni a temetőbe, rendet rakni a sírok között, gyújtani egy gyertyát, imádkozni.

Úgyhogy holnap megyünk is.

Kell a szünet a halálnak

Unatkozom.

Tessék, itthon leszek több, mint egy hétig és fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni.
Szörnyű.

Unatkozom.
De komolyan.
Annyira unatkozom, hogy még tanulni is szoktam.
Ez már a vég.

Pörgést akarok.
Nem akarok itthon ülni egy hétig.
Még dolgoznék is, de mindenki tudja, h diákmunka fronton is szar van.

Mondtam anyának, hogy költözzünk Pestre, de nyilván mondott valamit, hogy ő karmikusan van itt Fehérváron, tehát semmi de semmi esély nincs rá, hogy valami történik velem.

Az életem egy unalom.
Pesten is, most már megint nem történik velem semmi és meg fogok őrülni.
Annyira tudom, annyira érzem.

Na ezt lájkolja valaki.

Nem tudom milyen hosszabb témáról tudnék most írni.
Jaaaj, nem tudok.