Mandula

Tegnap egy buszon utaztam a Görög Zitával, a négyeshatoson láttam a Pokorny Liát és mindketten a telefonjukkal foglalkoztak.

Aztán leszállt Lia és leült velem szembe egy lány, akit Mandulának hívnak és kozmetikusnak tanul és éppen ő is munkát keresett. Nem tudta, hogy hol van a 33-as busz, de persze jó embert kérdezett, mert én sem tudtam.

Köszönöm

Háháhá.

Nem is gondoltam volna amikor elindultam itthonról, hogy ma történnek velem igazán jó dolgok.
Csak úgy voltam vele, hogy találkozom a Ricsivel, elmegyünk mekibe, dumálunk, aztán mindenki haza.

De nem.
Tökre nem.

Amikor álltam a zebra előtt, valaki odajön mellém biciklivel és megrángatja a karom.
Nééézek, mondom ez meg ki lehet?
Felnézek, hát nem az egyik örök kedvenc tanárom:D?
Tényleg:D.
Nagyon nagy.

Aztán beszélgettünk, hogy sikerült a pótérettségi, meg milyen képzésen vagyok, meg oroszt fogok tanulni, meg koleszban lakom, ilyesmi.
Aztán mennie kellett, de mondta, hogy pénteken itt és itt lesz és ha van időm, menjek oda, mert akkor beszélhetnénk a jelenlegi életemről.

Oké.
Szóval ez már alapból feldobott, aztán találkoztunk Ricsivel.

Nagyon kedves volt velem és nagylelkű, bár vitathatatlan, hogy a holnapi (azaz a mai) vizsgája izgalmától nem tudott megszabadulni. Szerettem volna feledtetni vele valahogy az egészet, de azt hiszem nem sikerült. Ettől függetlenül, azt hiszem, jól érezte magát, rólam meg ne is beszéljünk.
Ahogy sétáltunk ki a bevásárlóközpontból, akkor úgy éreztem, hogy hihetetlen biztonságban vagyok mellette és ez jó. Szeretném majd évek múlva is ezt érezni, ahogy a párommal kisétálunk a boltból. Néha tartani egy-két spontán ajándékozós délutánt, aztán elmenni, bevásárolni otthonra és haza sétálni, a közös kis lakásunkba.

Szóval, nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes lesz a délutánom – estém, és mégis.

A világ legédesebb testvére

– Jaaaaj Blanka, én olyan szívesen festeném pirosra számat és a körmeimet, csak azt hiszem ez már túl feltűnő lenne.

– Jól van Viri, tudjuk, hogy rossz helyen és rossz időben születtél.

– Mert miért születtem volna? – Kérdezek vissza durcásan.

–  Hát azért, mert neked Pestre kellett volna születed, meg azokat a habos-babos ruhákat kéne hordanod.

Hát nem ariiiiii?

Melltartóproblémák, gumimaciszeksz és szekszi pipellő

Azért elmondanám, hogy Fehérváron egyetlen egy helyen találtam melltartót a báli rucim alá 9 hiltonért, szóval kénytelen voltam ma felmenni Pestre, ahol találtam is négy hiltonért ilyen fura szilikonosat, ami aztán tapad a cickóhoz. 
A szerencse az, hogy nem lóg a mellem, különben szarul állna. 
De most szemléljük komolyan a problémát. Bazikomolyan. 80B felett sehol nem találtam melltartót, amikor nekem minimum 85C kell. Ez negatív diszkrimináció.
Kurvára ki vagyok akadva!

 

Ricsi, mint valami igazi professzor, mutatott nekem életképeket a gumimacik szekszuális életéből a telefonomon.

Aztán, kaptam igazi kis cipőket, nagyon szekszik, érdemes sokáig nézegetni és megfigyelni őket, meg persze napont többször megnézni, hogy növeljétek a statisztikáimat.

Igen-igen.

Gondoltam, hogy most már írok mert szar a statisztikám.
Gondolkodtam bazisokat.
Pölö, hogy élőben könnyen teremtek kapcsolatot szimpatikus emberekkel, kevésbé szimpatikusokkal nem, mert feleslegesnek tartom. Szeretem a bloggereket, szeretek blogokat olvasni, de így neten keresztül nehezebb. Sokféle netnaplót olvasok, de nem kommentelek. Nem azért, mert azt gondolom, hogy ezek a kapcsolatok nem lehetnek értékesek, de abban biztos vagyok, hogy igazán mélyek nem (legalábbis neten keresztül). Fura, mert ha valaki kommentel, mindig örülök, mint majom a farkának.
Amúgy szeretek mindenkit, meg próbálok belinkelni minden kedvencemet és bárki nyugodtan szóljon, ha kifelejtettem volna. Egyszerűen lusta és feledékeny vagyok.

És ma vásároltunk.
Azaz, én vásároltam, Ricsi pedig másfél-két órán keresztül volt a türelem maga.
Tíz rugó, hét ruci.
Asszem ez a legjobb átlagom.

Dream on…

Valahogy még mindig nehéz elhinni, mi történt ma velem.
Én éppen a takonydarabokat próbáltam kifújdogálni az orromból amikor Ricsiék hazaértek. Hiányzott, örültem, majd elkezdett piszkálni, hogy matekozzunk. Eszem ágában sem volt matekozni egy film közepén, meg amikor már félig szellőzött az orrom, de piszkált vele. Néztem a filmet, magyarázott közben, hogy matekozni kellene.
Már éppen kezdett idegesíteni, szóval úgy döntöttem, ha nem tágít, akkor nincs sok választásom, nyúzzuk a matekot, nem akarok veszekedni.
Lapozgatok a füzetben, viccelődök vele, “mi van, írtál bele valamit, miért olyan fontos most ez?” majd megpillantom a nyaggatás okát, amiről álmodni sem mertem volna soha.
Sőt, már egészen lemondtam róla, hogy eljutok odáig, mert apu csak húzza a választ és a Ricsi tudta, hogy mennyire fontos nekem eljutni a Depeche Mode koncertre (már csak 17000 jegy maradt) ÉS MEGLEPETT EGGYEL .

Nem is tudom melyik volt nagyobb, a meglepetés vagy az öröm, leginkább azon próbálkoztam, hogy ne sírjam el magam örömömben.

Szép nap

Tegnap fasza kis napunk volt.
Újvárosba mentünk a bébivel, mert matrica kellett a diákjára meg ilyen igazoló papírok, persze előtte elmentem dokihoz, hátha valami csoda folytán nagyon gyorsan meggyógyulok. Fura, mert a tegnap már reggel csodálatosnak ígérkezett az egész nap, és bár semmi egetrengető nem történt velünk, fantasztikus volt.
Csak voltunk mi ketten egy másik helyen, ahol minden teljesen idegen (nekem).
Távol Fehérvártól, távol a problémáktól és egész nap úgy éreztem magam, mintha bármelyik pillanatban elemelkedhetne a lábam a talajtól, én meg csak lebegnék és Ricsi mondjuk biztos zizinek, azaz zizibbnek tartott volna, ha komolyan csak pár centivel a föld felett lebegtem volna, de igazából nem számít, ez sosem fog megtörténni. Nem is gond, enélkül is jó volt, hogy ő meg én, mi ketten máshol és valami új nekem az egész és hepi minden, befejeztem az áradozást.
Tök vicces volt amúgy, azt vártam, hogy majd találkozunk Ricsi barátaival, róluk már mesélt egy csomót, erre összefutottunk az Áronnal tök véletlenül. A sulijánál, a Plusban, meg a pénztárnál is, már gyanakodtunk, hogy valami titkos követőakcióról van szó. Leginkább a suliról volt szó, de amikor már elindult, késésben volt, mi pedig Ricsivel útunkat a DF felé vettük a tanulmányi osztályra.
Bazinagy volt a sor, de végülis valahogy sikerült megoldani az egészet, mi pedig rohantunk az újvárosi autóbuszállomásra. A 13.20-as buszt lekéstük, aztán úgy döntöttünk, hogy felmegyünk Pestre Ricsi apujához a Honvéd Kórházba odaadni az igazolásokat és ott is bazijó volt minden, bár amikor elsétáltunk egy olyan folyosói hullaszállító mellett, megdobbant a szívem. Megnyugtattak, hogy nem volt benne senki/semmi, különben nem árválkodott volna egyedül a folyosón.
Vagyis azt hitték, hogy megnyugtattak, de próbáltam titkolni a riadalmam.
Visszafelé már nem azon az úton mentünk, szenrencsére nem találkoztam megint az árválkodó folyosói hullaszállítóval, egy idő után el is felejtettem, csak néha jutott eszembe.
Ezután voltunk a pipaboltban, vettünk szenet (azaz inkább Ricsi) meg pár dohányt is.
Vettünk táskát is Ricsinek, bár nem tűnt túl boldognak miatta. Reméltem, hogy örülni fog, de valahogy mégsem úgy jött össze.

Mindent összegezve, tökjóvoltazegészmindenségtegnap nekem, Ricsinek kevésbé, de én nagyon jól éreztem magam és sajnálom, hogy ő nem annyira, de nekem hepi minden és köszi bébi.

És amúgy igen, fontolgatom a blog becsukását.

Segg

Reggel bementem a kisboltba, Ricsi kint várt.
Kijövök, panaszosan mondja:

-Amíg bent voltál, itt állt mellettem két srác és az egyik megszólalt a másiknak, hogy “nézdmármilyenjóseggevanannakacsajnakottbent!” a másik meg azt mondta, hogy igenvagyténylegvagyja.
-Dejó! Jó seggem van?
-Neked van a világon a legjobb segged.

Ricsi azóta is ezen van kiakadva, de azért megjegyezte, hogy erotikusan eszem a barackot.

Napok után.

Na, nem kell megijedni, semmi ilyesmi, ezen  a héten ma megyek harmadszor tornázni.
Szeretek amúgy mozogni, jól esik egy idő után, meg hiányzik is, szóval a lendület még mindig megvan, főleg, hogy már beszélgetőtársam is van, igaz idősebb nálam, de amikor elkezdtünk beszélgetni, nem tudtuk becsukni a szánkat.
Ricsivel hepi minden, harmónia meg písz van.
A könyvosztás elmarad a suliban, majd lesz valamikor, de nem is nagyon vártam mást.
Eszenciával találkozom holnap (ott oldalt be van linkelve), meg matekozom előtte, mert azt a sok-sok feladatot még mindig nem kezdtem el megcsinálni.
Jobb, mintha el sem kezdeném, nem?

És nem is meséltem, hogy milyen kúlmájer állólámpát vettem az ikeában, meg olyan belegyűrős rucitartót és nagyonfinomillatú gyertyákat, mindezt tegnapelőtt este tízkor.
Ricsi azt mondta, otthagy, ha azonnal nem indulok el kifelé a gyertyás részlegről, de akkormeg a szekuritisok vontatnak ki, az meg nem fun.

Azért jó vagyok.

Vettem ma órát.
Leárazva.
Tízről másfélre.
Azért jó vagyok.

Apropó, tegnap apuval vásároltunk, kaptam egy pulcsit és két pólót, szóval örülök, mint majom a farkának. Igen, ma megyünk moziba is Ricsivel betment nézni, azt mondta, majd bement ő.

Egi bébik.

Vagyis nem.
Kell egy jó matektanár, semmit nem tanultam még, pedig a tanár minimum ötven feladatot feladott a nyárra. Tekintve, hogy tavaly bukásra álltam, ez nem pozitív, de az örömöm lerombolhatatlan.